Munkácsiné Kis Anikó

Diplomámat 1993-ban szereztem Debrecenben, a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán, rajz műveltségi területen. Pályakezdőként a Thököly Imre Általános Iskolában kezdtem el dolgozni, majd 2000-ben a Gönczy Pál Általános Iskola lett az új munkahelyem. Az elmúlt két évben Nagyhegyesen tanítottam, mivel a szívem visszahúzott Hajdúszoboszlóra, a 2023-2024-es tanévtől újra régi iskolám pedagógusa lettem. Matematika, környezetismeret és vizuális kultúra tantárgyakat tanítok sokadik éve. Próbálok minden alkalmat megragadni, hogy az egészségtudatosság és a környezetvédelem fontos legyen tanítványaim számára, a későbbi években is. Hiszem, hogy gyerekeket tanítani, nevelni, csak szívvel-lélekkel lehet. Ha a tanítványaink látják rajtunk, hogy felkészülten, lelkesen és szeretettel végezzük a munkánkat, az az ő hozzáállásukat is erősíti, motiváltabbá teszi. A tanóráimon a jókedv, a játékosság és a közös élmények megszerzése is nagyon fontos szempont. A mindennapokban arra biztatom tanítványaimat, hogy merjék elmondani a véleményüket, ötleteiket, legyenek kreatívak, tudjanak önállóan is gondolkodni. Hiszem, hogy a sok dicséret, a biztatás, és a gyermekekbe vetett hitünk, csodákra képes.

Munkácsiné Kis Anikó - tanító
  • Fogadóóra: szerda 4. óra
Vissza az előző oldalra
https://www.gonczyrefi.hu/