Gálné Tar Gyöngyi Erzsébet

Általános iskolai tanító, orosz szakos szakkollégiummal, angolnyelvi műveltégterülettel, anglisztika BA, pedagógiatanár MA és angoltanár egyetemi mesterdiplomával, több mint 30 év tanítási tapasztalattal rendelkezem.
2003 óta a Gönczy Iskola pedagógusaként dolgozom, ami új kihívások elé állított a korai két tanítási nyelvű program bevezetésével. A program kidolgozójaként, valamint az első két tanítási nyelvű osztályunk angoltanáraként is tevékenykedtem. Elkötelezett híve vagyok a beszédcentrikus, kommunikációra épülő nyelvtanításnak. Tanítványaimat pozitív megerősítéssel igyekszem biztatni a jobb teljesítmény elérésére, hiszen a jelen oktatási rendszer nagyon fontos szektora az idegennyelv tanítása. Nekik a jó nyelvtudás a jövőjüket jelentheti. Ez a mai társadalmi viszonyok mellett nem könnyű, ahogy Német László írta :” A tanár tanít, az atmoszféra nevel.” Egy református iskolában talán sikerül visszatalálni a hagyományos értékekhez.
Véleményem szerint nekünk, pedagógusoknak az a feladatunk, hogy hozzásegítsük tanítványainkat a saját tehetségük felismerésére, kibontakoztatására, ezzel hozzásegítve őket egy sikeres jövőhöz, ami csak egy kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat gyümölcse lehet.

Gálné Tar Gyöngyi Erzsébet - tanár (angol nyelv és irodalom)
  • Fogadóóra: szerda 3. óra
Vissza az előző oldalra
https://www.gonczyrefi.hu/