Dedéné Molnár Judit

Oklevelemet 2000. június 17-én szereztem meg a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán tanító szakon, műveltségi területem család-háztartástan-gazdasági ismeretek.
A Gönczy Iskolában töltöttem a tanítási gyakorlatomat, majd 2000. augusztusában munkába álltam ugyanitt, azóta vagyok tagja a tantestületnek. Magyart és éneket tanítok, ami néhány éve kiegészült a technika tantárggyal.
Az oktatás és nevelés nem választható szét számomra. Nem elég a gyerekeket szeretni, igyekszem építő jelleggel fejleszteni a személyiségüket is. Figyelek a különbözőségeikre. Jó módszernek tartom és alkalmazom is a gyerekek jó tulajdonságainak kiemelését, erősítését. Sok-sok beszélgetés, példamutatás segít. Azt is fel kell ismerni, hogy minden gyerek önálló, más személyiség, ezért más úton lehet rájuk hatni. Igaz ez a pedagógiai folyamatokban és a személyiségfejlesztésben egyaránt. Minden gyermek önmagához képest viszonyított fejlődése a legfontosabb.
Szabálykövető, szabálytartó ember vagyok. Szilárd erkölcsi, szakmai normák szerint élek, dolgozom. Nyitott vagyok, befogadó, alkalmazkodó, kreatív személyiség.

Dedéné Molnár Judit - tanító
  • Fogadóóra: kedd 8. óra
Vissza az előző oldalra
https://www.gonczyrefi.hu/