Bisztránné Karácsony Beáta Eszter

Gyermekkoromtól kezdve mindig azon munkálkodtam, hogy másokon segítsek, így magától értetődő volt, hogy a szociálpedagógus hivatást választottam. Pályakezdőként Debrecenben az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonában helyezkedtem el, ahol sérült fiatalok fejlesztése, megsegítése volt a feladatom. Gyermekeim születése után a Református Egyház Idősek Otthonában, mint foglalkoztatásszervező tettem az idősek napjait színesebbé, segítettem testi és szellemi egészségük megőrzését. Közben Differenciáló, fejlesztő pedagógus szakvizsgát szereztem és 2017-ben megkezdtem a fejlesztőpedagógusi munkámat. Feladatom a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek fejlesztése. Célom, hogy a foglalkozások alkalmával, játékos formában, minél több képességterületet megcélozva segítsem fejlődésüket. Ennek érdekében évről évre újabb módszereket sajátítok el. Óriási lendülettel vágtunk bele a gyerekekkel többek között a zsonglőrködés művészetébe, mely nagyszerű lehetőség az önbizalmuk megerősítésére és a részképességzavarok leküzdésére.

„Minden féltett dolognál jobban őrizd meg a szíved, mert abból indul ki az élet” (Példabeszédek 4.23.)

Bisztránné Karácsony Beáta Eszter - igazgató-helyettes, fejlesztőpedagógus
  • Fogadóóra: csütörtök 1.óra
Vissza az előző oldalra
https://www.gonczyrefi.hu/